Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egyéb írások III. rész

 Harmadik rész

 

 

                Legelső szerelem, és ott az a fránya iskola

 

/anyámmal vásárolok, hisz iskolába megyek/.

 

Boltokat látok, sok-sok  boltot, csendben lehajtott fejjel ballagok utána...

Mit megismerek megnyitja lelkemet. Titkon rejtegetett tüszőjét önként megoldja és ontja felém ismeretlen csábító illatát minden.

 

Akár az első érintés a kedvestől, mikor hozzád simul szerelmesen.

Telis-tele lesz lelkem... az első szerelem, mibe a világ iránt estem.

 

Tette a szépet a mihaszna szajha és én hittem is neki. Az orrom, mi vezetett becsapott, szédített, mint hülyét kik tapsolnak s' nevetik.

 

Emlékeztek milyen szaga volt a papír boltnak?

Ó, istenem!!

 

Íme itt jőnek szép sorban:

A háztartási bolt... kötegekben a rafia no meg a terpentin és ezerféle különös, illatos csoda.

Aztán amott rám tapad, mint ragacsos enyv a kemény talpú, spicces bőrcipők érett szaga, s nem látod meg szemeid hiába mereszted, hiszen orrod vezet:

Ez itt a piac, maga a BŐSÉG, ez ám az élet kisapám, érted-e?

 

Kék színű vastag papírba burkolunk füzetet és könyvet, a tudás ismeretlen tisztító szaga árad mindenfele, mint nyári reggelen a mezők szállongó kósza illata.

 

Egy hely hol terem a belátás, hová okulni járulok majd nap mint nap serényen, mit úgy hívnak:

 

-Iskola!?

 

Kórusban üvöltik bele a mélykék éjbe nagypofájú svájcisapkás veres orrú  lények.

 

-Ki a fene jár oda?

 

-Hát én!

 

Kiáltom büszkén, áttetszőn a bíborszín reggelen, bár kicsit félve...Vajon mindez igaz-e?

 

Az igazság csak egy, ezt tudom jól és a többi már nem érdekel.

 

Bűvöl, hívogat az első „Ősz”, mint maga az eszmélet, itt van köröttem és lassan  megismerem.

 

Minden lábaimnál pihen mit kínál, mint lógó nyelvű ebek.

 

Önként adja és már szívből kívánom legyen végre enyém:

az illatos erdő, színes levelek, titkos elmúlás és a halál, virágok, gyümölcsök erjedt illata és az egyre fogyó fény.

 

 

 

                 „ Akár szomjúhozó vándorok a sivatagban poroszkálnak napjaim

                                 és a magasztos célt nem látni innen soha”

 

Befogott gazdám e nehéz járomba, húznék a sorból mindenfele, de az ígéret nem ereszt, fiatal csikó még a szántást nem szokta, de teszi, mert erre inti mit eddig látott eme szertefeszülő egyre nehezülő világból.

/Az ostor hamar csíkot húz bőrén, ha nem ügyel./

 

 

Aztán végre itt a délután, /ez minden nap van ám/!

 

Kovászból, zsírpapírból és nádból jó, s' szép sárkányt készítek, háromszögek alkotják és átlók, mikre figyel az értelem.

Mint a kenyér és víz, nagyon kell ám a szabadság, hogy repítse lelkemet oda fel a magasba, el innen ha csak erre a kicsi időre is.

 

Csak fel-fel, hol rendre elsimul minden.

„Bár már örökös rabságra vettek ebbe a tömlöcbe”.

Megértettem, hogy csak a szép alkalmas az emelkedésre, mi szárnyalni tud, csak a tökéletes.